2006.október 3.-án Salgótarjánban Születtem!" De ez nem volt olyan zökkenőmentes mivel nekem /Rohamos Szülésem/ volt.
Engem elkellett altatni mivel gyengült a szívhangja a Kislányomnak.
/rejtett köldökzsinór előreesés/ engem elaltattak és úgy császároztak meg!"Majd amikor kivették a hasamból Ő nem sírt fel ezért kb.10-ig kellett újra éleszteni!" Balon lélegeztetést kapott és vissza jött/felsírt/ De ennek az OXIGÉN-HIÁNYNAK Lett következménye!" Tartósbeteg kislány lettem!


Másnap leállt a kis veséje és bevizesedett a kis teste!

Felvitték Budapestre a Semelweis Tűzoltó utcai Klinika Intenzív Oszályára!
Ott kapott különböző gyógyszereket és orrszondán keresztül etették!



Két hetes koráig feküdt ott majd elvitték a Svábhegyi Kórházba,nyelési problémával!"
De kiderült közben,hogy az OXIGÉN HIÁNY miatt Epilepsziás Lett és erre beállították neki a gyógyszert.
Itt is két hétig feküdt bent majd haza vihettem.
Teltek az évek többször voltak kisebb nagyobb epilepsziás rohamai mindig amikor fejlődött volna vissza esett nem volt figyelme.
De én nem adtam fel küzdöttem Tornáztattam minden nap és beindult nála a kora fejlesztés is.



Kezdett javulni az állapota és megtanult felülni ami egy "Csoda"
És Mászni is tanulunk sokat!

Nem ártana egy új /JÁTSZÓSZŐNYEG/ SEM!

Az OXIGÉN HIÁNY MIADT ÉRTELMI ÉS MOZGÁSILAG SÉRÜLT KISLÁNY VAGYOK" és a fejkörfogatom is kicsi /microkefal/!"
Az Eeg kimutatott valami fejlődési rendellenességet amit majd az Mr-i vizsgállattal tudnak megmondani!"
Anya minden nap tornáztat jelenleg járok heti egy alkalommal Konduktornőhöz Salgótarjánba és FEJLESZTŐ ÓVODÁBA het 4 alkalommal!"
Ezekre a dolgokra nagy szükségem volna a "FEJLESZTÉSEMMEL" kapcsolatba mert így sokkal jobban erősödhetnék!"


A Fokos szék nagyon jó lenne mert abba bele tudnák kapaszkodni és gyakorolhatnám a felállást és a járást is.
Ezek se ártanának a figyelmemet javítaná és még játékosabban tudna Anya velem Foglalkozni



Ezzel erősíthetnénk a kezemet és a lábamat is,hogy elrúgjam magam mert még annyira nem használom a lábaimat!"

Ezzel a kisággyal is sokat tudnák erősödni mert bele tudnák kapaszkodni és felállhatnák benne.
Nem kéne egész nap a Szőnyegen feküdnöm!

Ezzel sokat erősödhetne a hátizmon és a karizmom is de ebből a NAGYOBB fajta Labda kellene!

Ilyen fajta babakocsira lenne nagy szükségem mert ami most van azt már kinövöm mert leér a kis lábam hamarosan!"



Mosolyogni azért tudok..!" 6 és fél évesen!
Ezekre Nagy Szükségem lenne a Fejlesztésemmel kapcsolatban mert ezekkel az eszközökkel sokat erősödhetnék!



De ESETLEG TE IS SEGÍTHETSZ RAJTAM MINDEN APRÓ DOLOGNAK ÖRÜLNI TUDUNK!

Ha ÚGY ÉRZED HOZZÁ TUSZ JÁRULNI AHHOZ,hogy megkaphassam ezeket a fejlesztési eszközöket akkor azt az alábbi módon megteheted:
TEL:06/30-548 80 15.
Barabás Andrea
KAZÁR
SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET:
TÁBORI DORINA ANDREA
számlaszámom:55400170-31740616
ide lehet utalni : XXXXX összeget.
Kérlek Titeket Segítsetek DORINÁNAK A FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGÉBEN,HOGY Ő IS MEGTANULHASSON JÁRNI MÉG HA CSAK KERETTEL DE NEKÜNK MÁR AZ IS SOKAT JELENTENE!"
Köszönöm azt,hogy benéztél hozzám!"

Segítségeteket Előre is Küszönjük!"
Hogyan működik a HuPont.hu?
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ragdollarchers.hupont.hu
2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
delafernanda.hupont.hu
3. otthonod profi módon ragyogjon anélkül, hogy drága gépeket kellene vásároln
► Azonban sokan megfeledkeznek arról, hogy a bérlési folyamat nem ér véget a takarítással. A gép visszavitele legalább annyira fontos lépés, mint maga a használat, és ha nem figyelsz oda, könnyen plusz költségekbe verheted magad.
kanapekhatekonytisztitasa.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
milenia.hupont.hu
5. Ágyi poloska irtás Budapesten – Száraz gőzzel - 06-30-29-666-27
► Professzionális ágyi poloska irtás Budapesten és országosan, 180°C-os száraz gőz technológiával. Vegyszermentesen pusztítjuk el a poloskákat és petéiket minden életfázisban. Gyors kiszállás, diszkrét munkavégzés, hatékony és biztonságos megoldás.
agyipoloskairtasgozzel.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dfghyjfgjjfg.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
harrisoncole.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
buyzopicloneonlineuk.hupont.hu
► Book A Removalist helps you compare and book trusted movers in minutes. Get free quotes from top-rated moving companies for hassle-free removals.
bookaremovalist.hupont.hu
10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kiranduljonvelunk.hupont.hu
11. A bérlés rugalmassága lehetővé teszi, hogy mindenki az aktuális feladathoz
► A modern gépek ugyanis gyakran lehetővé teszik alacsony vegyszertartalmú vagy akár tiszta vizes tisztítást is, így csökkenthető a környezet és az egészség terhelése. Ez fontos szempont lehet kisgyermekes családok, idősek vagy allergiában szenvedők sz
fotelekakkorszepekhatiszt.hupont.hu
12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
eagrhzwr.hupont.hu
13. Godrej Vanantara
► Godrej Vanantara is a premium apartment development covering 35 acres of land in South Bangalore. The project includes 9 high-rise towers built with 3 basement parking levels and 32 floors, totaling more than 2000 residential units.
godrejvan.hupont.hu
14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
emmtcg.hupont.hu
15. Autó belső takarítása lépésről lépésre
► Az autó nem csupán közlekedési eszköz, sokan második otthonukként tekintenek rá. A mindennapi használat során azonban a jármű belső tere rengeteg szennyeződésnek van kitéve
kaucionelkuliberles.hupont.hu
16. Ha mégis kauciót kell fizetned, a legfontosabb
► A kárpittisztítás kaució nélkül bérlés lehetősége nem mindenhol elérhető, de érdemes utánajárni, mert jelentős könnyebbséget jelenthet, különösen ha rendszeresen bérelsz.
frissillatotthon.hupont.hu
17. JAMESHOLLOWAY
► I“Essays on strategy, culture, technology, and creative thinking. Clear analysis, originde írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jamesholloway.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
drelizabethblackburn.hupont.hu
19. A kanapé tisztítás különösen fontos, hiszen ez az egyik legtöbbet használt
► A kárpittisztító gép bérlés budapest lehetővé teszi, hogy a kanapé újra friss és tiszta legyen, anélkül hogy szakembert kellene hívni.
szonyegtisztitasprofoeszk.hupont.hu
20. A tavasz nemcsak a természet újjászületésének időszaka
► Ilyenkor vesszük elő a legmélyebb fiókokat, pucoljuk ki a szekrények tetejét, mossuk meg az ablakokat, és hozzuk rendbe otthonunk minden zegzugát
kaucionelkulberlesfriss.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
crystalfisher.hupont.hu
22. ....
► ..
tzutzu.hupont.hu
23. Kútfúrás csepel-sziget és környéke
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kutfuras-csepel-sziget.hupont.hu
24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fiwfan.hupont.hu
25. TH Sped Kft.
► Cégünk modern és dinamikus szállítmányozási megoldásokat kínál belföldön és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Gyorsan reagálunk, rugalmasan alkalmazkodunk, és minden szállítmányt úgy kezelünk, mintha a sajátunk lenne.
thspedkft.hupont.hu
26. Budapest Taxi
► Budapest private transfer, airport taxi, chauffeur hire, bus rental, F1 Hungaroring transfer, VIP transport. Privater Transfer Budapest, Flughafentransfer. Transfert privé Budapest, taxi aéroport, navette Budapest.
budapesttaxi.hupont.hu